Szakmai beszámoló
VKT-PROFI-21-SZEM-0479
A támogatásnak köszönhetően lehetőségem volt egy digitális zongora (Roland FP-30X) és annak kiegészítőinek (billentyű állvány, 3m sztereó jack - mono jack Y hangszerkábel, mikrofon állvány, mikrofonkábel, bluetooth pedál) illetve egy iPad beszerzésére.
2010 óta végzek aktívan zenei szolgálatot, korábban Felsőgödön főként a helyi templomi gitáros zenekar vezetőjeként vagy egyénileg, jelenleg pedig a kosdi a római katolikus egyházközségben. Emellett szintén 2010 óta az Eucharist zenekar tagja vagyok, ahol főként énekelek, de az elmúlt évek során gitáron, illetve zongorán is játszottam.
2021-ben indult az Apor Vilmos Katolikus főiskola Egyházzenész II. kántor-gitáros képzése, ahol a tananyag része a kötelező zongora. A képzés résztvevőjeként a zongora a korábbinál is nagyobb szerepet kapott a szolgálatomban.
A megvásárolt eszközök segítségével a kitűzött pályázati cél megvalósult, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szolgálatomat egyre magasabb színvonalon végezhessem. Tekintve, hogy fontos számomra a folyamatos fejlődés, a beszerzett hangszer pedig, illetve a megfelelő technikai háttér elősegíti azt. A dalírásban és azok rögzítésében is nagy szerepet játszanak.
/2021.02.10. Kosd, Római Katolikus templom, dicsőítés/
/2021.03. Szentendre, Eucharist stúdió felvétel Mező Misivel/
/2021.05.12. Kosd, Római Katolikus templom, dicsőítés/
/2021.05.15. Veresegyház, Szentlélek templom, Krisztus forrás/
Dicsőítő szentségimádás
/2021.06.05. Veresegyház, Szentlélek templom, Krisztus forrás/
Dicsőítő szentségimádás
/2021.06.21. Budatétény, Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház, lelkinap/
/2021.06.23. Márianosztra, Ipoly feszt/
/2021.09.5-12. Budapest, NEK Missziós színpadok - Örs vezér tér, Széll Kálmán tér/
https://vasarnap.hu/2021/09/07/jezust-lattak-budapest-utcain/
/2021.09.11. Budapest, Margitsziget, NEK Családi nap/
https://youtu.be/xmAPcFKSrcw
/2021.10.12. Kosd, Római Katolikus templom, dicsőítés/
/2021.11.15. Budapest RaM, Szentháromság koncert/
/2021. Novembertől az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Egyházzenész II. Kántor-gitáros képzésen vagyok résztvevő, ahol tanáraink Gável András, Gável Gellért, Bolyki Balázs, Horváth Gergely, Hegyi Barnabás, Tircsi Zsuzsa, Kökényné Krafcsik Ibolya/
https://youtu.be/kmP5cgzTbpg
/2021.11.20 Veresegyház, Szentlélek templom, Krisztus forrás/
Dicsőítő szentségimádás
https://fb.watch/iQwjIcJLue/
|